"Hova megy ez a gép?" - "Bonnba" - "Nem mondhatja egy gépen, hogy bomba!" "Miért nem? Bonnba, bomba, Bonnba, bomba..."

"Bonn Voyage", Bence!

"Bonn Voyage", Bence!

Kecskebakot láttam, szerencsét találtam

2014. november 09. - Bence Bartha

42. nap

Üdvözlök mindenkit blogom következő bejegyzésénél! Remélem mindnyájatoknak kellemesen telt az elmúlt hetetek, én továbbra is csak áradozni tudok, kezdjünk is bele a korábban már említett vasárnapi programba. :) Ugyanis november második napján lehetőségem volt élőben megtekinteni az 1. FC Köln – Freiburg mérkőzést, ami egy életre szóló élmény. Ezt pedig nem csak azoknak ajánlom, akik rajonganak a futball nevezetű sportág iránt, (persze számunkra még nagyobb élmény :D) hanem maga a hangulat és az atmoszféra lenyűgöző a lelátón. :) A pontosan 50.000 néző befogadására alkalmas létesítmény építésénél kiemelt hangsúlyt kapott az ülőhelyek rendkívül meredek elhelyezése, így aki a legeslegtetején foglal helyet a publikumban, az is abszolút közel tartózkodik a pályához. Ezt tapasztalatból is mondom, ugyanis mi pont középen, pont a legtetején, az utolsó sorban ültünk, azonban ha csak azt néztem volna, hogy mennyire vagyok közel a pályához, akkor meg nem mondtam volna, hogy tényleg a legtávolabb helyezkedek el. Azonban ne szaladjunk ennyire előre, mivel már az odafele út is megért egy misét. Ivánnal 13 órakor megtekintettük az első félidejét a helyi „derbinek”, ugyanis a két godesbergi csapat csapott össze a szállásunkhoz közeli sportpályán. A hazai csapat egy gólos hátrányba került, ami vészesen hasonlított a délutáni meccs eredményére, de erről akkor még fogalmunk sem volt. Azonban nem tudtunk tovább maradni, mivel 14:45-kor már indult is a vonatunk Kölnbe. Ahogy felszálltunk, rögtön találkoztunk is a megbeszélt helyen Uwe-val és a 12 éves fiával Jannis-szal. Tetőtől talpig Köln szurkolónak öltözött Jannis – nem véletlen, hiszen egy törzsszurkolóról van szó. Uwe csak szolidan piros pulcsiban volt, neki a Vfb Stuttgart iránt dobog a szíve. Már az a vonat is, amivel mi mentünk tele volt Köln szurkolókkal, ezen emberek jól felismerhetően öltöztek fel, és az éneklés már a vonaton elkezdődött. Elképesztően jó hangulatban telt már az oda út is, nem is beszélve arról, amikor átszálltunk Köln Messe megállónál arra a villamosra, ami közvetlenül a stadionhoz vitt minket. Na, hát ott már tényleg gyakorlatilag csak szurkolók utaztak, és daloltak. :) Direkt korábban érkeztünk a helyszínre, így volt időnk még egy jó kis Curry Wurstot legurítani a meccs előtt, illetve fotózkodni, gyönyörködni a stadionban. Uwe szerint nem egy szép épület kívülről, számomra és Iván számára azonban lenyűgöző volt az a monstrum. Egy hatalmas park terül el a stadion és a villamos végállomás között, amit még Uwe sem értett, hogyan képesek ilyen szép rendben tartani; olyan szép volt, mintha gyakorlatilag a mérkőzés gyepén jártunk volna. Az odavezető úton több étkező hely, amelyek egyébként egyáltalán nem drágábbak, mintha bárhol máshol a városban vásárolna az ember, ugyanazt az árat és minőséget adták ott is. Több szurkolói tárgyat értékesítő bódéval is találkoztunk, Podolski, „A herceg” mez még most is kapható néhány helyen, pedig már régóta eligazolt. Ivánnak volt ott egy kérdése, amit először nem értett Uwe, de én rögtön tudtam, hogy mire gondol. :) Azt kérdezte, hogy miképp lehet az, hogy itt nem jelennek meg azonnal a kalóz másolatok. A miértjét nem sikerült megfejtenünk, de annyiban maradtunk, hogy mindenki jobban jár ezzel, mivel a feketén megvásárolt után nem biztos, hogy fizetnének adót, így viszont működik a gazdaság. Én inkább azt emelném ki, amit az előbb is írtam, de nem csupán az ételre igaz, hanem a szurkolói tárgyakra is, hogy ugyanannyiba kerül, mint bárhol máshol a városban. Így az emberek nem úgy állnak hozzá, hogy „á, úgyse veszem meg, majd ott, ahol olcsóbb”, hanem tudják, hogy ugyanazt és ugyanannyiért kapják a stadionnál is. Azért is fontos ez, mivel ha ugyanannyiért adnak minden terméket, akkor az emberek elég valószínű, hogy itt fognak vásárolni és hadd ne kelljen hangsúlyozni, hogy 50ezer ember minden héten, amikor itthon játszik a csapat csak költ valamit itt. :) Ezt követően szépen lassan elfoglaltuk a helyünket, egy órával a kezdés előtt még eléggé lézengett a társaság, de a helyi „B” közép (a törzsszurkolók focinyelven) már ekkor szép számban képviseltette önmagát. Már az is érdekes volt összehasonlítva egy hazai találkozóval, hogy különböző programok voltak a meccs kezdéséig is, egy percig nem volt megállás. Először is megjelent a két hazai kapus melegíteni és nem csak úgy bevonultak és szépen csendben elkezdtek melegíteni senkitől sem zavartatva, ó nem. A szpíker felkonferálta mindkettőt (még a cserekapust is) és hatalmas tapsvihar közepette kezdték meg a gyakorlatokat. Ezt követően jöttek a mezőnyjátékosok, ismét egyenként felkonferálva és hatalmas üdvrivalgás követte pályára lépésüket. Majd a melegítések lezajlása után egy fiatal együttes lépett a pályára (szó szerint is) előadni két számot. Uwe mesélte, hogy mindig biztosítanak lehetőséget olyan tehetséges, de még nem ismert, fiatal zenekaroknak, akikből egyszer még lehet valaki a későbbiek folyamán. A muzsika után jött Hennes, a kölni állatkert lakója, aki egy ugyanolyan kecskebak, mint a csapat címerén található állat. Minden hazai meccs előtt behozzák és szerepeltetik őt, mint a kabalaállatot, nagyon aranyos volt, pórázon vitték. :) Utána pedig következett a csapatok bevonulása és a kölni induló lejátszása. Amíg a játékosok kezet fogtak egymással, illetve eldöntötték, ki-melyik térfélen kezd majd, a nézők végig a kölni indulót zengték. Hátborzongató érzés volt, még most is fut a hideg a hátamon, illetve a bőröm is hasonlít a libáéra. Akkorra ugyanis gyakorlatilag megtelt a stadion (összesen 49.500-an voltunk jelen) és ennek igen nagy része tudta és énekelte is az egész indulót. Amikor útnak indult a labda még mindig zengett az egész stadion, tényleg lenyűgöző látvány (az EGÉSZ nézőtér felállva énekelt, akinél volt, az feltartotta a szurkolói sálját, és/vagy lengette a zászlaját) és akusztikai élmény volt hallani a lelkes szurkolókat. Nem irigylem az ott pályára lépő csapatokat és szó sincs arról, hogy fújoltak volna, amikor az ellenfélnél volt a labda, hanem éltették az 1. FC Köln csapatát: daloltak, énekeltek és tapsoltak az egész meccs során bármilyen jó megmozdulásuk is volt. Ami azonban nem sok volt az egész mérkőzésen, sajnos ugyanis az egész meccsen nem láthatott a nagyérdemű hazai gólt, ettől függetlenül végig énekelt a „B” közép megállás nélkül. A Freiburg egész meccsen próbálta birtokolni a labdát és inkább behúzódott védekezni, láthatóan nem siettették a támadásokat. Próbálkozásocskák voltak csak hazai részről, de egyáltalán nem volt meggyőző, inkább úgymond meddő fölényben játszott a Köln, így 0-0-s eredménnyel vonultak a csapatok a szünetre. A félidőben sem maradt program nélkül az, aki ott maradt a helyén és nem látogatta meg a büféket, ugyanis a helyi riporter megszólította a hazaiak csapatkapitányát, hogy értékelje belülről a mérkőzést. Majd a nézők közül szerencsés párokat szólítottak meg, és ha el tudtak énekelni egy pár sort az indulóból, akkor szurkolói mezeket nyertek. Eredetileg ezt házaspároknak találták ki, de volt két férfi is, akik együtt énekeltek és kaptak is pólót. A nemi identitásuk nem derült ki, de a szpíker kérésére adtak egy puszit egymásnak. :) Köln egyébként arról is híres, hogy nagyon sok meleg pár él itt, sok meleg pub és klub is található a városban. Az ajándékozás után már folytatódott is a második félidő. Sokan még a büfékben jártak, így nem láthatták, hogy büntetőhöz jutott a vendég csapat, közvetlenül a fordulást követően. A helyszínen nem látszott pontosan, de a családom TV-ben nézte a meccset (az Eurosport 2 adta élőben) és ők azt mondták, hogy egyértelmű tizenegyes volt. Be is rúgta azt a Freiburg játékos, így nehéz helyzetbe került a Köln. Azonban a nézők reakciója fantasztikus volt; a középkezdés során felállva tapsolt az egész stadion, drukkolva a hazaiaknak. Ahogy telt-múlt az idő, egyre inkább odaszegezte a vendégeket a hazai csapat, de a mezőnyfölényt nem tudta gólra váltani a Köln. A nézők közben megállás nélkül hatalmas hangulatot teremtettek a rossz játék és eredmény ellenére is, az egyenlítés azonban csak nem akart megszületni. Az utolsó 8 percben szinte egy kapuzott a Köln, de a végeredmény – meglepetésre – maradt 0-1 a Freiburg javára. Szívmelengető érzés volt viszont a vesztes meccs utáni reakciót látni, ugyanis a kölni játékosok körbementek megtapsolni a nézőket, mi pedig visszatapsoltunk nekik, és amikor a törzsszurkolókhoz értek a játékosok, olyan tapsot és éljenzést kaptak, mintha legalább a bajnokok ligáját nyerte volna meg a csapat. Uwe csak annyit mondott: bármit is csináljon a csapat, ők akkor is imádni fogják a sajátjaikat. A meccset követően szépen fokozatosan, de mégis kulturáltan lehetett lemenni a lépcsőkön, nem lökdösődtek az emberek, türelmesen ment mindenki. Ugyanez volt tapasztalható a villamosoknál, amikből kb. 5 állt sorba, hogy felvegye a meccsről hazafele tartó embereket. A szurkolók nem tolakodtak, szép türelmesen megvárták, hogy felszálljon az előttük álló ember és az volt még az érdekes számomra, hogy itt nem hering-buli játszódott le, mint nagyon sokszor otthon, hanem amikor megtelt a villamos, akkor szépen megálltak az emberek és vártak. Így nem kellett nyomorogni a járművön, nem lépkedtek az emberek a másik lábára és nem lett senki sem rosszul a túlzott meleg miatt. A Bonnba tartó villamosnál kellett egy kicsit várni a csatlakozásra, de mindent összevetve nagyon rendezett és kontrollált volt az egész hazaút is, nem hiába, német precizitás. Ugyanazt tudom erről az estémről is írni, mint a szép tájról, amit pl. a Drachenfels tetején láttam: így elmesélve töredékét sem adja vissza az ott látottaknak, ezt mindenkinek át kell élni, hatalmas és gyönyörű élmény! :)

Azonban az élet megy tovább, következett ismét a hétfő és a munka. Ahogy beértem reggel az otthon már jól ismert „majdnem megtelt a postaláda” e-mail fogadott, amit eléggé furcsának tartottam, hiszen alig vagyok itt több mint egy hónapja. Aztán megpillantottam, hogy összesen 46 MB (!) szabad tárhelyem van, ami nem kicsit taglózott le. Rögtön meg is kérdeztem a többieket, hogy ez náluk is így van-e, vagy csak az X-Change programon szereplőkkel kivételeznek, de ők is alátámasztották, hogy nekik sincs több tárhelyük, rögtön mindent archiválnak. Így akartam én is tenni, azonban nem jártam sikerrel. Megkérdeztem Danielt, hogy van-e valami külön beállítás, amit ő esetleg ismer, vagy valami helyi speciális kérést kell feladni, hogy tudjanak az itt dolgozók archiválni, de (sok próbálkozás, és telefonálás után) kiderült, hogy semmi ilyen nincs, úgyhogy valószínűleg az Office telepítésem során elfelejtették felrakni azt. Viszont ahhoz, hogy újra tudják telepíteni a programot; át kell a felhasználónevemet migrálni (alakítani) Windows 7-esre. Ugyanis az XP helpline-on azt mondják, hogy ők már nem tudnak velem foglalkozni, mivel Windows 7 van a gépemen telepítve, a Windows 7-es segítővonalon pedig még nem látnak engem, mivel XP-s a felhasználónevem. Úgyhogy szépen lassan, de csak sikerül felgöngyölíteni itt az informatikai ügyeket. Délben ismét találkoztunk Ivánnal, mivel Uwe és én átmentünk abba az épületbe, ahol Iván dolgozik, és megbeszéltük, hogy pizzát fogunk ebédelni. Ez így is lett, relatíve olcsó áron abszolút finom pizzát adtak, úgyhogy mindenképp fogok még ott fogyasztani. Ebéd után felültünk az emeletre, ugyanis ott a munkavállalók ingyen ihatnak teát, kávét és kakaót. Ez is egy nagyon kedves gesztus az étkezdétől, ugyanis ezzel még több embert tudnak rábírni, hogy náluk fogyasszanak, hiszen utána ingyen kávézhatnak. :) ebéd után még volt pár feladatom, azokkal végeztem fél 5-ig, amikor is hazatértem. Nagyon jólesett, hogy mielőtt hazament Daniel még bejött hozzám, hogy megkérdezze, sikerült-e a végére járni az archiválási históriának. Itt tényleg figyelnek egymásra a kollégák és ezt nem csak úgy látványból teszik, tényleg lehetett látni rajta, hogy nem csak a kötelességét teljesíteni, hanem érdekelte is Danielt, hogy mi lett az ügy vége.

A keddi napom eléggé szürkén indult, na nem a kedvem tekintetében, hanem ami az időjárást illeti. Mintha dézsából öntötték volna, úgy szakadt az eső. Azonban pont a keddi napokon fontos, hogy biciklivel menjek, ugyanis nagyon sokat kellene várni hazafele a röplabda után. Így végül mégis úgy döntöttem, hogy a hatalmas esőzés ellenére bicajjal vágok neki az útnak. Ennek ellenére már a Hochkreuzallee-n (az első kereszteződés itthonról) erősen átgondoltam az útitervet, és csak az Olof-Palme-Allee megállóig kerékpároztam, mivel ez idő alatt is teljesen átázott a kabátom és a farmerom is. A reggeli szárítkozás után elég sok munka várt rám, amit egy kellemes ebéd szakított félbe. Délután befejeztem a még reggel elkezdett munkát, majd megkértem Siggit, hogy segítsen az ideiglenes hazautazásom (mivel mint tudjátok visszajövök még január elején Bonnba) megszervezésében. Egy órára rá már jött is két opcióval, amiből egyértelmű volt, hogy az átszállás nélküli közvetlen járatot fogom választani. Így még a szeretet ünnepe előtt hazatérek Budapestre és az újévet még otthon ünneplem. Magát a repülőt én foglaltam le, mivel Sigginek be kellett ülnie egy tárgyalásra, úgyhogy felhívtam az általa megadott számot és egy nagyon kedves kollégával megbeszéltem a részleteket. Az esti röplabda ettől a héttől kezdve 19:30-21:30-ig tart, úgyhogy így ott tudok maradni egészen a végéig, mivel a vonatom (ami egyben az utolsó aznap induló vonat Linzből Bonnba) csak 21:53-kor indul vissza. Az edzés – szokás szerint – remekül sikerült, de ezen a kedden különösen, ugyanis pont 12-en voltunk, tehát rendesen 6v6-ban tudtunk játszani és igen élvezetes volt. Visszafele pedig pontosan jött a vonat és a 66-os villamosra pedig alig kellett pár percet várni, ami egészen a biciklimig vitt engem.

Szerdán három főbb programom volt a munkámon kívül. Az első pont délben kezdődött, ugyanis magyaros ebéden vettem részt. Minden hónap első csütörtökjén összegyűlnek az itteni magyarok és egy kötetlen ebéd keretein belül csak magyarul beszélnek és én ennek most részese lehettem. Nagyon jó és egy kicsit furcsa is volt végig magyar beszédet hallani a munkahelyemen. :) Tízen vettünk rajta részt, a legrégibb kinti magyar, Laci bácsi, jövő májusban megy nyugdíjba, ő már több mint 20 éve dolgozik itt. Sajnos nem tudtam mindenkivel szót váltani, de rövid idő állt rendelkezésemre, ugyanis utána 13 órakor már kezdődött a következő programom, de majd december első csütörtökjén úgyis folytatjuk. Tehát délután 1 órakor Máriónál (az itteni főnökömnél) volt jelenésem. Az apropó az elmúlt egy hónap értékelése volt az én részemről, illetve Siggi, a mentorom részéről. Kérdezte az elején Márió, hogy tartsuk-e angolul, de én mondtam, hogy legyen németül, maximum ha valamit nagyon nem értek, akkor majd úgyis megkérdezem angolul. Szerencsére azért mindent értettem, úgyhogy erre nem került sor, de úgy láttam, hogy nagyon tetszett neki a felajánlás és az, hogy töröm magam a német nyelv elsajátítására. Először én értékeltem – persze én is németül – az elmúlt egy hónapot, melyben elmondtam, hogy nagyon jól érzem itt magam, a kollégák mindent elkövetnek annak érdekében, hogy zökkenőmentes legyen a beilleszkedésem és a város maga is tetszik. Persze nem tudom még ilyen szép választékosan kifejezni magam németül, de megértetem magam és el tudom mondani, amit szeretnék. Ezután Siggi értékelt és hasonlóan jó érzéseket jelenített meg. Elmondta, hogy nagyon jól sikerült beilleszkednem a társaságba, látja rajtam, hogy napról napra fejlődik a németem és hogy a jókedvem sokszor átragad a többi kollégára is. A munka terén pedig elmondta, hogy már most is tudtam egy-két dolgot tanítani neki és más kollégáknak tanítani, úgyhogy nem csak számomra nagy tanulópénz ez a bonni lét, hanem ők is profitálnak az ittlétemből. A megbeszélés után még dolgoztam fél 4-ig, amikor is Daniellel ismét kettesben elmentünk tollaslabdázni, a többieknek még nem sikerült átrendezni a szerdai napjukat. Rendkívül mozgalmas sport a tollas is, kombinálni kell a technikát a sok mozgással és nagyon gyors gondolkodást igényel, hogy kiszámíthatatlan legyél. Ezen a héten is sikerült pont 4-2-re felülmúlni Danielt a szettek tekintetében, de nagyon szoros volt több szett is. Például az elsőt úgy nyertem 27-25-re az elvileg csak 21-ig tartó szettben, hogy volt Danielnek is és nekem is több szett labdánk. Így a keddi sport után szerdán is jól elfáradtam fizikailag.

Ennek szellemében a csütörtöki napom sokkal nyugodtabban telt, és nem csak azért, mert nem sportoltam, hanem az atmoszféra is ehhez járult hozzá. Reggel megkaptam egy egész napra elegendő munkát, amivel szépen el is voltam, mivel a többieknek különböző megbeszélésük volt, így nem is nagyon tudtunk együtt dolgozni. Továbbá azért sem, mivel Sigginek haza is kellett még szerda este térnie Nürnbergbe, mivel sztrájkot hirdettek a mozdonyvezetők. Ez utóbbi azonban keresztülhúzta a számításaimat a hétvégét illetően, mivel Düsseldorfba utaztam volna el volt Lauderes tanáromhoz, így viszont azt javasolták a kollégák, hogy inkább ne menjek, mert lehet eljutok oda, de könnyen elképzelhető, hogy vissza már nem jutok. Úgyhogy abban maradtunk, ha pénteken sem változik a helyzet, akkor áttesszük jövő hétre a találkozót.

Pénteken összesen 5-en voltunk a 13 közeli munkatársból jelen, így elég csendesen telt az amúgy is számomra rövidebb nap, de rögtön egy jó hírrel indult, ugyanis véééégre megkaptam a hozzáférést az egyik SAP alrendszerhez, amit a legtöbbet használjuk. Kipróbáltam, kifogástalanul működik, csak azon gondolkoztam el, hogy mi tartott több mint 5 hétbe ezen. :) Azonban ahogy a kollégák is mondták, itt nem sietik el az informatikus kollégák a munkát, addig meg tudtam dolgozni Daniel jóvoltából az ő felhasználóneve alatt. Délután befejeztem a reggeli munkát és segítettem még Ramónának is egy Exceles feladatban, és így 15-kor már el is tudtam hagyni az irodát, mivel ledolgoztam már a heti 38 órámat. Délutáni programnak egy kis MediaMarkt túrát terveztem, mivel szerettem volna megvenni egy laptopot, amit még a családom ittléte alatt néztünk ki nekem, de sajnos éppen nem volt készleten. Úgyhogy fogtam magam és elmentem a kölni MediaMarktba, ahol szintén sajnálkozó eladókkal találkoztam csak és biztosítottak, hogy lesz még az üzletben, de azt nem tudta megmondani, hogy mikor jöjjek vissza. Így később fogom megvásárolni, de legalább kimozdultam egy kis kölni túrára. :)

A hétvégém a sztrájknak (is) köszönhetően igen pihentetően telt, persze rögtön az elején elintéztem a kötelező házimunkákat, (mosás, bevásárlás, ebéd főzés, mosogatás) hogy utána tényleg élvezni tudjam a  hétvégét. Így gyakorlatilag csak egy pár kellemes sétára hagytam el a lakást, egyébként filmet néztem és persze focit. :) Nagyon örültem a Chelsea liverpooli győzelmének (1-2) és különösen úgy, hogy fordítani tudtunk. Cahill „jóvátette” az első bekapott gólt, mivel szerencsétlenül pont róla pattant be, de az egyenlítő gólt ő szerezte egy szögletet követően. A második félidőben pedig (mondhatni menetrendszerűen? :) ) jött Diego Costa és szezonbeli 10. góljával a 9. meccsén beállította az 1-2-es vendéggyőzelmet érő állást. Ennyi történt velem dióhéjban az elmúlt egy hétben, remélem legközelebb is benéztek elolvasni az írásomat, köszönöm a figyelmet és vigyázzatok magatokra! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://artaence.blog.hu/api/trackback/id/tr106881571

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Xénia Hella (törölt) 2014.11.11. 08:29:35

Hali! Klasszak az iràsaid!! :) Üdv: Aaraubol :)
süti beállítások módosítása