45. nap
„Hétfő. Szikrázó napsütés. De a blog még mindig tart.” Ezzel az enyhe Taft reklám után érzettel indítom a mai bejegyzést, mivel tényleg gyönyörű nap volt a hétfői időjárási szempontból is. Ez utolsó szó nagyon fontos, ugyanis már a reggelem nagyon jól indult az irodában. Alig ültem le a gépemhez a reggeli tea/kávézás után, jött Uwe 2, hogy segítséget kérjen tőlem. Ugyanis még pénteken csináltam egy kimutatást, amihez egy bonyolultabb diagramot készítettem Excelben, és az Uwe 2, Daniel kettős pénteken nem tudott rájönni, hogy technikailag miképp kiviteleztem a diagramot. Így hétfő reggel megkértek, hogy magyarázzam el nekik. Számomra elképesztően jólesett, hogy én is tudok nekik tanítani újdonságokat és ez már nem az első eset volt. Az ebédem is igen finomra sikerült, ugyanis egy csésze zöldséglevest, két sajttal töltött virslit hideg krumpli salátával átszámítva 1200 Ft-ért sikerült beszerezni a menzán, amivel abszolút jóllaktam. Délután még kaptam elég feladatot, amikkel elvoltam egészen fél 5-ig, ezzel pedig a munka aznapra véget ért. Ámbár ezzel még mindig nem ért véget a nap, ugyanis este lehetőségem volt még Skype-olni az egyik legkedvesebb volt osztálytársammal egy jó órát és elképesztően jó volt beszélni, feleleveníteni kicsit a régi dolgokat és persze a ma történéseiről is beszélni Bonnból és otthonról is. Ez nehéz számomra, hogy bármennyire is kedvesek a kollégák, bármennyire is jól érzem magam és vannak helyi programjaim is, azért az otthoniak, Ti, nagyon hiányoztok és minden ilyen lehetőséget, amikor a családommal este beszélek, és amikor a barátokkal van lehetőségem beszélni mind-mind nagyon értékelem!
A keddi napom – most már mondhatom szokás szerint – hosszúra sikerült. Szépen biciklivel vágtam neki az útnak végig a munkahelyemre, ahogy szoktam keddenként, novemberhez képest továbbra is rendhagyóan jó idő volt. A reggeli tea/kávézás most népszerűbbre sikerült, mint szokott, azon a kb. 3 nm területű konyhán kb. 6-an zsúfolódtunk be megosztani egymással az első történeteket és vicceket. Nagyon effektíven dolgoztam, Daniellel nekiültem riportolni, ami úgy nézett most már ki, hogy én csináltam, ő pedig felügyelte, hogy jól csinálom-e, ugyanis előző hónapban már egyszer megmutatta a procedúrát. Ez egy teszt is volt egyben, hogy mennyire emlékeztem a korábbi dolgokból és persze ilyenkor mindig előjönnek olyan dolgok is, amik előző hónapban nem, vagy nem úgy voltak jelen, úgyhogy ezért jó, hogy még így van lehetőségem ellesni a titkokat tőle, amíg itt van, januártól nehezebb lenne. Ebédig be is fejeztük majdnem az egészet, úgyhogy az étkezés után Uwe adott feladatot. Ez azért lényeges, mivel Máriónak, a főnökömnek rá kellett bólintania arra a feladatra, amit végeztem, és abszolút tetszett is neki. Így megkaptam azt a megtisztelő feladatot, hogy én csinálhatom az egész riportnak az aktualizálását, ami Uwe szerint egy 2 napos munka volt. Ezzel szemben én már olyan másfél óra alatt végeztem vele, pedig nekem is többnek tűnt korábban. Délután Márió összehívott mindenkit egy kisebb ünneplésre, mivel tegnap volt Elfte Elfte, azaz november 11-e, amikor is itt Bonnban megkezdődik a karnevál! Azonban itt az a szokás, hogy az első napot csak úgy nyomdokaiban ünneplik meg, az igazi kiteljesedése a karneválnak majd csak jövő év februárjában lesz. Akkor viszont az összes helyi ember valamilyen jelmezt ölt, hihetetlenül nagy és komoly ünnep ez itt. Az emberek jelmezben mennek dolgozni, tárgyalásokra, teljesen „megőrül” (jó értelemben!) a város és a helyiek teljes mámorban ünnepelnek. A mámor alatt természetesen alkoholos befolyásoltság is értendő, ugyanis állítólag eléggé meredekre sikerülnek azok a napok. Ezekről a történésekről én eddig csak hallottam, úgyhogy nem tudok még saját példákat felhozni, egyedül azt, hogy Márió ezt az időszakot megnyitván megvendégelt bennünket egy itallal, ami egy hihetetlenül kedves gesztus volt tőle és ez a hét sem telt el valamiféle ünneplés nélkül. :) Este 6-ig voltam a munkahelyemen, amikor is átvettem azt a csomagot, amit a családom küldött nekem. Mégpedig ez úgy nézett ki, hogy egy szombathelyi Telekomos kolléga jött ki Bonnba és ő hozta el nekem a csomagot, ami postai úton került hozzá. Úgyhogy ennek a fényképét látjátok a Facebook oldalamon. :) A 3 üveg lekvár olyan fokon volt becsomagolva, hogy szerintem egy atomtámadást is túlélt volna. 5 perc volt, mire kibontottam a 3 üveg lekvárt, mivel először a többször lezárt dobozról kellett az erős ragasztót levágni, majd a 3 üveg egyenként többször be volt még csavarva ütésálló csomagolásba, le a kalappal a csomagolás előtt, profi munka! :) de jelentem, épségben és szépségben megérkeztek, később pedig a palacsintában fognak landolni. ;) Este utána, ahogy felszálltam a röplabdára tartó vonatra találkoztam a karnevál nyitónapját komolyan vevő emberek sokaságával, ugyanis Kölnben tényleg volt egy nagyobb ünnepség, a vonat pedig onnan tartott Linzbe. A röplabda továbbra is hihetetlenül tetszik nekem! :) Nagyon megterhelő, sok koncentrációt igényel, jó reflexeket és gyors, rövid sprinteket. Akkor pedig különösen jóleső érzéssel hagyja el az ember a pályát, amikor a győztes csapatban sokat tett hozzá a sikerhez, most pedig velem ez történt. :) Volt, hogy zsinórban 6 pontot szereztünk, mivel nem tudták rendesen fogadni a szervámat, ami kifejezetten jól ment. 22:45-re értem haza, de annyira szeretem a röplabdát, és az ottani társaságot, hogy nem bánom a késői hazaérkezést. :)
Szerdán továbbra is Daniellel dolgoztam, egy másik riporton kellett dolgozni, mivel a mai napig volt határidős, úgyhogy gyorsan délelőtt véglegesítettük. A mai ebéd valami elképesztően vidámra sikerült. :) Úgy ültünk, hogy Uwe volt szemben velem és Michael jobbra tőlem, a többiek pedig mind balra ültek. Finom volt ma is az ebéd, számomra sajttal töltött csirkemell volt sült krumplival és párolt zöldséggel, néhányan pedig a zellerkrémleves, almás lepény kettősét ették. Ez utóbbi azért érdekes, mivel Michael is ezt ette, vele együtt még hárman. Már egy jó fél órája ott voltunk, amikor a baloldalon ülő társaság már elindult volna felfele, de látták, hogy Michael még gyakorlatilag most kezd bele az almás lepényébe. Mire rögtön jöttek az oltások főképp Richard részéről, hogy „kihűlt már a kajád? Elmenjek megmelegíteni? :D” mire Michael próbálta menteni a bőrét, mondván „laktató volt a leves…” de ezzel csak tetézte a bajt, mivel hárman ették ugyanezt a menüt és már vagy 10 perce végeztek. A végén már azt elemezgette Richard, hogy be kellene vezetni mint a fociban, hogy Michael adott idő hány %-ban beszél és mennyiben eszik, és hogy ez az arány valószínűleg 80-20 lenne, amit csak alátámasztott, hogy szegény Michael annyira röhögött, hogy majd leesett a székről, ezért nem tudta megenni azt a pár falatot, ami még maradt a tányérjában. :) Könnyesre nevettük magunkat, nagyon jó volt. :) délután volt még elég sok munkám, de korábban végeztem velük, mint számítottam rá, úgyhogy volt is egy kis időm ráhangolódni a délutáni kötelezettségemnek. Ami nem más volt, mint egy online kurzus, amire Márió kért meg, hogy vegyek részt rajta, és majd számoljak be róla a következő meetingünkön. A Hackett csoport tartotta és 174-en hallgattuk az internetes előadást, nagyon sok érdekes és hasznos tanácsot mondott, úgyhogy sokat jegyzeteltem alatta, hogy vissza tudjam majd adni a lényegi részeket és persze, hogy kommentálni tudjam a hasznosságát. Ez délután 5-től 6-ig tartott, úgyhogy elég fárasztó volt, végig nagyon pörgős volt a prezentáció, igazi profi munka volt.
Köszönöm, hogy elolvastad mostani soraimat, remélem legközelebb is lesz szerencsém hozzád, mindenesetre várni foglak és igyekszem még a héten jelentkezni! :) Addig is mindenkinek szép hetet kívánok és üdvözlök mindenkit! :)
